A blog átköltözött ide:http://otevotnyelv.com és nagyon jól érzi magát ott. :) Gyere át oda!

Bálint 

Na, nem kell megijedni. A projekt él és virul, a szerkesztőség pedig úszik a sörben. Minden a legnagyobb rendben, sőt, nagyobb rendben már nem is lehetne. 

Hosszú küszködés után véget vetünk a blog.hu szánalmas uralmának és saját szerverre költöztünk, új designnal, új formával, új tartalommal, de mégis a régi lelkesedéssel. Nem is húzom tovább a szót, találkozunk az új helyen!

Az új cím: otevotnyelv.com 

(Akinek mutat linkje az otevotnyelv.blog.hu-ra, az legyen szíves átírni az új címre! Köszönet!)

Az egyetlen baj a hosszú határidőkkel, hogy az ember hajlamos elkényelmesedni és azt gondolni, hogy "majd holnap dupla olyan keményen dolgozom" - ami valljuk be: sosincs így. Így történhet meg az, hogy a fű már térdig ér, amit le kellene vágni; a lakásban már tiszta por minden és ideje lenne porszívózni, de valahogy a tévéműsor mindig érdekesebb;  na meg persze, hogy "idén megtanulok spanyolul" - aztán valahogy mégsem. Nincs ezzel semmi gond, a lustaság talán a legalapvetőbb emberi "erény" - az egyetlen negatívum, hogy semmire nem jutunk így a kitűzött célokkal. Jelen posztunk nem is annyira a nyelvtanulásról, inkább a motivációiról szól, a cikk apropóját peidg a blog egyik olvasója, Cseh Tamás szolgáltatta: 6-7 hónapon belül le kell tennie egy középfokú nyelvvizsgát egy számára teljesen ismeretlen nyelvből. Sajnálatos módon összes ismerőse szerint ez teljesen lehetetlen. A saját példámból tudom, hogy nem, sőt, egyúttal igen jó motivációt is adhat a dolog. Lássuk hogyan!

A "majd holnap" effektus

Néha elgondolkodom, hogy nem választottam-e rosszul, mikor az "Öt év - öt nyelv" nevet adtam a projektnek. Az igazat megvallva az utóbbi időben ellustultam és korántsem foglalkoztam annyit a nyelvekkel, mint az első egy évben. Elkényelmesedtem, nem hajt a tatár, holnap is van nap, meg a többi szokásos kifogás. Nemrég olvastam pár igazán kiváló dolgot a témában - a furcsa az volt bennük, hogy noha teljesen különböző forrásokból származtak az adatok, nagyjából mégis egyetértettek valamiben: ha lehetetlenül szűk határidőt jelölsz ki magadnak egy adott feladat teljesítésére, sokkal valószínűbb, hogy sikerül azt végrehajtanod. Hogy miért? Mert egyszerűen "muszáj". Ha holnap van a matek vizsga, és már csak egy éjszakád van tanulni, valószínűleg nem fogsz leragadni minden kis apró adatnál - csakis a lényeges, alapvető dolgokra koncentrálsz, hogy legalább a kettes meglegyen. Vagy talán nem? 

Ugye mindenkinek ismerős az az érzés, mikor kapott egy feladatot (a főnökétől, tanárától, szüleitől, stb.), de nem mondták meg, hogy pontosan mikorra is kellene megcsinálni, ám x idő elteltével a felettesek igenis hangot adtak nemtetszésüknek, miszerint "még mindig nem csináltad meg?". Na, igen. A hiba ott van, hogy nincs pontosan definiálva a mit és a mikorra fogalma. 

Miért fontos definiálni a célokat?

Mikor bő másfél éve elindult ez a blog, ezt írtam: "A cél tehát 2014. január 25-ig öt nyelv magabiztos birtoklása". Már belátom, hogy hibát követtem itt el. Mi az, hogy magabiztos tudás? Nincs rendesen definiálva. Nem tudsz valami olyan felé haladni, amiről azt sem tudod, hogy micsoda. Pontosan le kell szögezni. Legyen az egy nyelvvizsga, vagy akár az, hogy öt percet képes vagy folyamatosan beszélni az adott nyelven, esetleg képes akarsz lenni vitatkozni kínaiul a napenergiáról - bármi is a célod, konkretizálni kell azt. És persze hozzá kell rendelni egy időpontot, hogy mikorra akarod ezt teljesíteni. 

Nagy rajongója vagyok Tim Ferriss-nek, a Négy órás munkahét c. könyvében sokat ír a témáról: ha egy feladat elvégzéséhez normál esetben mondjuk egy hét szükséges, akkor szabj magadnak két napot rá - és adj bele apait-anyait. Így csakis a lehető legfontosbb dolgokra tudsz figyelni és nincs időd elveszni a részletekben. Ha ezt nyelvtanulásra vetítjük, akkor a következőképpen néz ki a dolog:

Mondjuk az én célom az, hogy kényelmesen tudjak spanyolul társalogni velem egykorúakkal, és persze a minket érintő témákról. Mikor tanulok, és olyan szavakkal találkozom, mint "ágynemű", vagy "kilincs", egyszerűen nem fogom venni a fáradtságot, hogy megtanuljam őket. Mert abban a pillanatban nincs rájuk szükségem. Ha már egy erős felsőfokra gyúrok, az persze már más kérdés - de a kötetlen beszélgetéshez nincs szükségem ilyen szavakra. A maximalista hozzáállást egy kicsit meg kell változtatni és elfogadni, hogy ha rövid időn belül akarunk egy nyelven jól beszélni, kénytelenek vagyunk kiszórni a felesleges dolgokat. Inkább ismerek kevesebb szót, de azokat folyékonyan össze akarom tudni fűzni, viszonylag helyes nyelvtannal. 

Megint csak számoljunk: ha a kitűzött szinthez nekem mondjuk 2000 szó ismerete szükséges, akkor az azt jelenti, hogy egy éven keresztül naponta 5,5 szót kell megtanulnom. Nevetségesen kevésnek hangzik, ugye? Akkor mégis, miért nem vagyunk képesek betartani? Hadd kérdezzek valamit: gondoltál már erre így? Leültél már valaha úgy, hogy igen, minden napra kijelölök 3 percet, hogy megtanuljak öt új szót az adott nyelven? Készítettél tanulási tervet, netalán szólistát a megtanulandó szavakról? Van egy konkrét terved és elképzelésed, ami mentén haladsz? Nincs? Rossz hír: sokkal nehezebb dolgod lesz. 

Mi a megoldás?

Megoldás? Tűzz ki egy célt, jelöld ki (és írd le!) a hozzá vezető utat - készíts egy térképet. Becsüld meg a szükséges időt hozzá. Aztán felezd meg az időt és most azonnal állj neki tanulni! Tölts le egy podcastot, olvass el egy cikket, keress egy anyanyelvű embert, akivel beszélgetsz pár percet. És ne félj kiszórni mindent, amit úgy érzel, hogy pillanatnyilag nem segíti a céljaid elérését. Mindig az adott szintednek megfelelő dolgokat tanuld, valamint egy picit felette: így lesz gyors a haladásod. Honnan tudod, hogy mi az adott szinted? Megint csak rossz hír: tapasztalatból. De idővel sokkal könnyebb lesz. Ha nagyon nem értesz egy szöveget, túl sok az ismeretlen szó, nem érdekel, akkor keress egy újat, könnyebbet. Ennyi a trükk. De minden nap foglalkozz legalább valamennyit a nyelvvel. Sokkal jobban megéri napi 20 percet a nyelvre szánni, mint kéthetenként 2 teljes napot. 

Tehát még egyszer, a szükséges lépések:

1. Tűzd ki a célt és írd le! Ez nagyon fontos. Írd le, és tedd ki a papírt az asztalodra, ahol mindig látod.

2. Dolgozz ki egy menetrendet, lehetőleg napi beosztással.

3. Felezd meg a szerinted reális időt, tervezd újra az egészet és írd be a tanulási menetrendet egy papír alapú naptárba, ami mindig szem előtt van.

4. Tanulj minden nap a kidolgozott terv szerint.

Jómagam is így fogok tenni. Októbertől újra teljes időben fogok tanulni és persze dokumentálni a tapasztalatokat. Most, hogy ezt leírtam ide, már nincs menekvés. :)

Egy élő példa: Benny, az ír poliglott

Aki nem ismerné Benny-t, annak hadd mutassam be röviden: egy 28 éves ír úriember, aki jelenleg 8 nyelven beszél és hivatásos nyelvtanuló. Nagyjából háromhavonta mindig egy új országba költözik és igyekszik az adott nyelvet elsajátítani ennyi idő alatt. Mielőtt felhördülne a tömeg, hogy ez meg miféle arcátlanság, tegyük hozzá: természetesen nem anyanyelvi szinten akar megtanulni, csak szeretne kényelmesen és érthetően beszélgetni a helyiekkel. Kifinomult és néha vicces módszereivel eleddig sikeresen vette az akadályokat, megtanult alapfokon csehül, három hónap alatt teljesen a nulláról megtanult németül és majdnem teljesen letette a C2-es nyelvvizsgát (Egy kis magyarázat: C2-es nyelvvizsga: EU szabvány, ami a felsőfok magasabb szintjét jelképezi; majdnem teljesen letette: az öt vizsgafeladatból négyen átment, a hallgatáson elbukott). 

Azért is aktuális felhozni őt példának, mert pozitív hozzáállása nem csak magával ragadó és inspiráló, de jelenleg éppen Budapesten tartózkodik és a magyar nyelv bástyáit igyekszik bevenni - valamint szétoszlatni azt a tévhitet, miszerint létezik "legnehezebb nyelv" a világon, ahová édes anyanyelvünket hajlandóak néhányan erős patriotizmustól nem mentesen besorolni. Célja, hogy október közepéig társalgási szinten megtanuljon magyarul - szeretné bebizonyítani, hogy igenis lehetséges ez három hónap alatt, még egy olyan "nehéz" nyelvvel is, mint a miénk. 

Volt már alkalmam Benny-vel élőben is találkozni és sikerült leegyeztetni vele egy interjút október közepére: az Öt év - öt nyelv olvasói első kézből kaphatnak infót arról, hogy meddig lehet jó hozzáállással eljutni a magyar tanulással három rövid hónap alatt - ha minden jól megy, kamerával rögzítjük az eseményeket. Ha valaki csak egy utolsó lökésre vár nyelvtanulás-ügyileg, az bátran keresse fel Benny blogját és kövesse őt bizalommal, nekem rengeteget segített.

Utózöngék

Az írás végére még idekívánkozik egy bocsánatkérés mindazok felé, akiknek még nem volt időm válaszolni személyesen: a hazaköltözés korántsem zökkenőmentes, de azért mindenképpen izgalmas dolog. Egy kis türelmet mindenkitől. És ahogy ígértem: októbertől ismét teljes gőz. Addig is: tanulj meg ma öt szót a célnyelven! 

Szerkesztőségünk (mely jómagamból valamint imádott laptopomból áll) az úr 2010. évének július havában felkerekedett, hogy felderítse a titokzatos Ázsiát, mely tett mögött nem titkoltan nyelvtanulási vonatkozások is húzódtak. Legalábbis áttételesen. A körút egy teljes hónapig tartott, melynek során négy országot sikerült bejárni (sorrendben: Hong Kong, Thaiföld, Tajvan, Malajzia). Márai után szabadon tudjuk, hogy utazni párban több szempontból is jobb: társam az úton Zsófi volt, akinek ezúton is szeretnék köszönetet mondani, hogy elviselt. Nem szeretnék utazós blogot csinálni az Öt év - öt nyelvből, de azt hiszem, ennyi kulturális körkép belefér. Lássuk a lényeget, országokra lebontva.

Hong Kong (Kowloon)

Július hetedikén, hosszas repkedés és átszállás után végre sikerült leszállni délelőtt 11 magasságában, ahol mindenféle probléma nélkül megtaláltuk egymást Zsófival. Az első nyelvi kaland már a buszon kezdődött, mikor is - rossz nyelvtanulóként és még rosszabb turistaként arra gondolván, hogy ha már Hong Kong amúgy is angol gyarmat volt, akkor majd angolul - megkérdeztem, hogy nekünk itt kell-e leszállni a buszról a szálláshoz. Peeersze - jött a kétes válasz. Persze, hogy nem ott kellett. A városi klíma (értsd: irgalmatlan hőség elviselhetetlen párával) nem sarkallt gyaloglásra, ezért taxit intettünk, akit szintén sikertelenül ostromoltam angol instrukcióimmal. Tudtam, hogy a jó úton vagyunk, tehát csak nyíl egyenesen kellett volna menni, mutattam az út nevét a taxisnak, meg a házszámot, de a jó életnek nem akarta felismerni. A történethez hozzátartozik, hogy ugye kedves angliai megszállóink miatt minden ki van írva angolul is (néha szívderítően mulatságos nyelvtannal), még az utcanevek is. Végül csak elvergődtünk a hotelbe. A szállásfoglalás neten történt, természetesen képek alapján - a recepciós hölgy igen erősen (és igen szerény angoltudással) erősködött, hogy ad nekünk egy nagyobb szobát ugyanannyiért. A nagyobb szoba kb. egy franciaágy nagyságú szappantartó volt, amihez tartozott egy bőrönd nagyságú vécé. Na és hol a fürdőszoba? Hát a vécé falán: oda volt erősítve a zuhanyrózsa. A hölgy csak széttárta a kezét és ennyit mondott: Hong Kong-ban ekkorák a hotelszobák.

A városban öt napot töltöttünk, ennyi idő alatt vajmi kevés kultúrát sikerült magunkba szívni (a sörről ugyanez nem mondható el), ám az emberek kedvességétől, a rendszeretettől, a tisztaságtól, a pontosságtól, a tömegközlekedéstől, no meg természetesen a kajától egyszerűen csak elájulni lehet. Aki itt jár, az feltétlenül menjen a világ legnagyobb kültéri Buddha szobrához, és menjen fel a bölcsesség ösvényén a hegyre, olyat fog látni, amilyet még soha. Szerkesztőségünk egyértelműen életre szóló élményként definiálta a dolgot.

Nyelv: Hong Kong-ban a kantoni nyelvjárást beszélik, mely nem mutat semmiféle hasonlóságot a legelterjedtebb kínai nyelvjárással, a mandarinnal (beszélt nyelv). Kínával ellentétben ők nem tértek át az egyszerűsített karakterek használatára, ám ez az átlagembernek nem okoz gondot: egy északról jött parasztember ugyanúgy el tudja olvasni az újságokat, mint a helyiek - viszont szóban nem tudná megértetni magát. A kínaiak ugye egyetértettek abban, hogy jó lesz, ha lesz egy közös nyelvük, ez lett a mandarin, ezt nagyjából mindenki beszéli - ha nem anyanyelvként, akkor is valamilyen szinten elsajátították. Ez Ázsia angolja. Az esetek nagy százalékában valahogy megértettük magunkat angolul, néhány esetben még volt alkalmam pár mandarin mondatot is bedobni, amit látszólag megértettek (étterem), tehát dagadt a mellkasom. Nyelvtanulás élesben, kérném szépen.

Thaiföld (Phuket, Chiang Mai, Bangkok)

Thaiföld sokakban a távoli, varázslatos világ képzetét kelti, pálmafák, szép nők, olcsóság, tengerpart, kedves emberek, meg persze mosolygás minden mennyiségben. Nem szeretnék erről értekezni, ezt mindenki maga dönti el, maradjunk abban, hogy a távoli, meg a tengerpart igaz. A többi meg részben, vagy sehogy. Tizenegy napot töltöttünk a három városban, sok mindent láttunk, sokat kajáltunk (nekem speciel egyáltalán nem tetszik a thai kaja: mindent televágnak gyömbérrel meg mentával), meg biztos bennem van a hiba (meg Zsófiban is), de engem nem igazán ragadott magával a hely.

Az ország gazdasága masszívan a turizmusra épül, ehhez képest még a hotelekben sem igazán beszélnek három szónál többet angolul, ami azért több mint érdekes. Maga a thai nyelv engem csak olyan szempontból érdekelt, hogy az Automatic Language Growth (ALG) nyelvtanulási módszer innen indult ki. Szerencsére sikerült meglátogatnunk Bangkokban az American University Alumni Language Center iskolát, ahol ezzel a módszerrel tanítanak. Angolul és thai nyelven is lehet itt tanulni - a módszer lényege abszolút az inputra épül: bemegyünk szépen a nyelviskolába, leülünk a padra (amikor kedvünk tartja a hét hat napján) és figyelünk a tanárra. Nincs füzet, nincs papír, nincsenek feladatok, csak figyelünk és "növesztjük" magunkban a nyelvet. 2000 elvégzett óra után állítólag anyanyelvi szinten fogunk beszélni. Ez a reklámszöveg - bár a suli boltjában kiderült a turpisság: 10 szintre van felosztva a kurzus, mindegyik nagyjából 200 órát ölel fel - és az első három szinten azért kell ám könyvet venni. Viszont az ötödik szintig az emberek meg sem szólalnak, nincs párbeszéd, nincs gyakorlat, semmi. Csak figyelnek. Sőt, miután elhagyják a sulit, meg is van tiltva a tanulás (???), nem szabad a nyelvvel foglalkozni. Ha előre befizetjük a 2000 órát, akkor nagyjából 1,1 millió forintra jön ki (550 forint/órával számolva). Érdekes, de mondjuk Benny-t elnézegetve sokkal gyorsabban is el lehet sajátítani egy nyelvet. ALG-ék azzal érvelnek, hogy az a tudás viszont nem alapos, míg ha az ő módszerükkel tanulunk, akkor tényleg anyanyelvűként jövünk ki az iskolából. A http://womenlearnthai.com/ oldalon olvasott interjúk alapján ez azonban nem teljesen igaz. A magam részéről hiszek abban, hogy ennél jóval rövidebb idő alatt is el lehet egy elég jó szintet érni.

Nyelvi vonatkozású még a következő kis történet is: Craig barátommal sikerült találkozni Chiang Mai-ban, akivel elmentünk mulatni és összetalálkoztunk pár barátjával Ausztráliából - mikor hazafelé tartottunk, a kocsiban az egyik srác megkérdezte, hogy miért beszélek úgy, mint egy Ausztrál? Igen szívmelengető érzés volt, még ha tudtam is, hogy az akcentusom még mindig sántít némileg. Az ilyen dolgok erősítik meg az embert abban, hogy igenis folyamatosan van fejlődés egy nyelvben, még ha nem is vesszük észre. Szóval, ki akar Ausztrál angolt tanulni? :D
 
Tajvan (Taipei)

A körút fő célállomása, az egész herce-hurca kvintesszenciája. Tajvan ötlete egy kedves csoporttársamtól Vanesszától származik, ő taipeii és Ausztráliában találkoztam vele. Rengeteget mesélt az országról, a kultúráról és persze a nyelvről. Minthogy a mandarint már az év elején elkezdtem feszegetni, gondoltam akár meg is nézhetném, hogy hogyan is fest az élő valójában. Kissé tartottam is az egésztől, mert nagyon magas elvárásaim voltak az elmondottak alapján - de nem kellett csalódnom. Tajvanról az embernek általában a gagyik, meg az elektromos kütyühamisítványok jutnak eszébe - közben meg egyáltalán nem így van.

Mikor gurultunk be Taipei belvárosába a busszal a reptérről, egyből olyan érzés csapott meg (mindkettőnket), hogy ez itt az ázsiai Budapest. Egy az egyben ugyanúgy néz ki, csak kicsit modernebb és minden kínaiul van kiírva. A szállásunk szerény volt, de elsősorban az ajánlók alapján foglaltuk le - a hostel tulajdonosa egy nálunk pár évvel idősebb kínai lány/hölgy (szintén Vanessa) volt, aki végtelenül kedves és segítőkész volt. Nem csak elintézett nekünk amúgy problémás dolgokat (átalakító, telefon, bérlet, stb.), de még saját költségen is elvitt minket egy autentikus kínai étterembe, ahol csodálatos dolgokat ettünk. Az én kínaim nem lett volna elegendő, hogy elboldoguljunk (szinte sehol nem beszélnek angolul), de ezekről a dolgokról nagyon nagy kár lett volna lemaradni. A tajvaniak rettentő segítőkészek, állandóan, kérés nélkül útbaigazítottak minket, az egész város tiszta, békés, mégis nyüzsgő, soha nem áll meg egy percre sem (este 11-kor nyitva tartó kisállat üzletek? Sima ügy.) Mindig történik valami, mindig van mit nézni.

Nyelvi szempontból nagyon tanulságos volt a túra, nem csak azért, mert egy csomó anyagot gyűjtöttem (ilyenkor még a haszontalan szórólapok is jól jönnek - hiszen autentikus nyelvezetet hordoznak, a tanulás szempontjából ez elengedhetetlen), de már jó elképzelésem van róla, hogy mennyi energiát kell befektetnem, hogy rendesen megtanuljam a nyelvet. Örömmel nyugtáztam, hogy rengeteg karaktert felismertem (annak ellenére, hogy én az egyszerűsített karaktereket tanultam, Tajvanon pedig a tradicionálisakat használják), de természetesen kontextusban még nem értettem őket. Esetlen kommunikációs próbálkozásaimat cinikus mosolyok kísérték, azonban nem a rosszindulat látszott ezeken, hanem inkább az a tipikusan fehér embereknek fenntartott "úgysem fogod megtanulni az életben a nyelvünket" mosoly volt. Na, majd meglátjuk.

Malajzia (Kuala Lumpur)

Itt mindössze két napot töltöttünk - a szerkesztőség legmegrázóbb élménye vallási okokra vezethető vissza: irtózatosan megadóztatják az alkoholt, ezért fordulhat elő, hogy a boltban egy 0,33-as sör 700 forintba kerül. A kezdeti sokkon túltéve magunkat megnézegettük a helyi nevezetességeket (Petronas tornyok), kajáltunk párat, majd a Nemzeti Mecsetben egy rendkívül érdekes beszélgetésbe keveredtünk egy önkéntes misszionáriussal, aki meggyőződésből okította a tudatlan turistákat az iszlám tanaira.

Nyelvileg nem sok érdekes történt, noha Malajziában sok kínai él, meglepő módon kevés kínai felirattal találkoztunk. A nyelv igen közel áll az indonézhez, ugyanúgy latin betűket használ, de engem speciel semmilyen szinten nem mozgatott meg. A turizmusnak hála angolul nagyjából mindenhol beszéltek.

Összefoglaló

Azt kell mondanom, hogy csodálatos élményekkel gazdagodtunk, semmiképpen nem hagytam volna ki ezt a túrát. Sok dologra rávilágított és meggyőződtem róla, hogy igenis Taipeiben fogok megtanulni kínaiul. A kérdés még az, hogy mikor. Az Öt év - öt nyelv szerkesztőségének bázisa jelenleg kis hazánkban van, ám természetesen nem állunk meg, tervben van egy pár hónapos spanyolországi túra is, ahol az eddigi passzív tudásomat akarom átalakítani folyékony beszéddé - mert ha nagyon őszintére akarom venni az egészet, az elmúlt hónapokban igen-igen elhanyagoltam a tanulmányokat. Jó hír viszont, hogy csomó új dologról olvastam és tanultam, így megint csak van mit próbálgatni és van miről írni. Kérjük, maradjanak vonalban, szeptembertől ismét több írás várható.

Az Effortless English kurzusról már többször értekeztünk, ám egy sajátos apropó folytán most újra felmerült a dolog. Büszkeségtől dagadó mellkassal van tisztem bemutatni tulajdon édestestvéremet, aki többszörös szépségkirálynő és táncvilágbajnok. És hogy mi az apropó? Még anno az én hatásomra kezdte el használni az Effortless English-t, nemrég pedig középfokú nyelvvizsgát csinált angolból. Tapasztalatairól egy interjú formájában emlékezünk meg. Hölgyeim és uraim: Kőrösi Ágnes.

Kezdjük a szokásos dolgokkal, kérlek, mondj pár szót magadról!

Először is, sziasztok. :) 1986-ban születtem, nemrég végeztem testnevelés és egészségtanár szakon a szombathelyi egyetemen, továbbá wellness animátor és aerobic oktató végzettségem is van. Imádom a mozgást és a sportokat.

Mondanál egy pár szót az eddigi eredményeidről? Honnan jött a modellkedés ötlete?

Csak heccnek indult, még 2004-ben. A barátaim hatására neveztem be a Miss Balatonkenese versenyre, igazán nem is gondoltam komolyan, ám nem kis meglepetésemre megnyertem – ez megfelelő lökést adott, hogy máshol is kipróbáljam magam. 2005-ben megválasztottak a Borsodi Beach szépének, ami után az FHM-ben is szerepeltem. 2007-ben a Fejér Megyei Hírlap szépének választottak, 2008-ban a Miss Alpok Adria versenyen értem el harmadik helyezést. 2009-ben a Nyugat-Magyarország szépe versenyen második helyen végeztem, valamint közönségdíjat is kaptam, míg idén a Miss Platinumon lettem harmadik.

Nem semmi! A modellkedés mellett a tánc a szenvedélyed, amiben szintén hatalmas sikereket értél el – mik is voltak ezek?

Igen, a tánc a mindenem. Imádom a táncparkettet, az izgatott feszültséget, hogy a legjobbat kell kihoznom magamból – ez inspirál a legjobban. 1999-ben kezdtem el táncolni, majd 2009-ben az országos formációs bajnokságon ezüstérmet szereztünk a csapattal, valamint ugyanebben az évben megnyertük a modern tánc világbajnokságot is Szerbiában (Óbecsej).

Nem véletlenül vagyok büszke rád! :) Folytassuk az angollal – mikor, miért és hogyan kezdtél el angolul tanulni?

Már általános iskolában kötelező volt tanulni, de ugye ismerjük az ottani színvonalat – gyakorlatilag semmit nem ért. Sajnos a középiskolai angoltanításról ugyanezt tudom elmondani – persze, nyilván én is jobban odatehettem volna magam, de alapjában véve az unalmas, kötött és érdektelen órák nem különösebben mozgattak meg. 2005-ben kezdtem el az egyetemet Szombathelyen, itt már valamivel komolyabb volt az oktatás, de itt ugye inkább a bulik kötik le az ember figyelmét, semmint a tanulás. :)

De a védelmemre szóljon, hogy dupla szakon tanultam, mindennap edzettem és akkor még ugye a magánélet is. Aztán persze eljött az utolsó év, amikor mindenki rá szokott ébredni, hogy bizony a diplomához kell a nyelvvizsga is. Az év elején nagyjából bő alapfokra becsültem a tudásomat, de a diplomához középfokú kell.

Egy EU-s pályázat keretében egy öt hónapos intenzív tanfolyamon vettem részt, ami elvileg a középfokú nyelvvizsgára készít fel.

Mesélj egy kicsit erről a kurzusról!

Ahogy már mondtam, egy öt hónapos tanfolyam, minden hétköznap 4 óra. Olyan szempontból tök jó volt, hogy tanultam és az EU miatt még fizetést is kaptam érte. :) De maga a tanfolyam már nem volt ilyen jó. A tanárunk egy magyar hölgy volt, aki lehetséges, hogy nagy tapasztalattal rendelkezik és profi a nyelvvizsgakérdésben, de én úgy érzem, hogy a tudás átadásában már nem volt ilyen jó. Először is még az én fülemnek is feltűnő, vastag magyar akcentussal beszélt. Persze ez csak egy dolog, a fő baj az volt, hogy semmiféle gyakorlati feladatot nem végeztünk.

A fordítási „gyakorlatok” abból álltak, hogy a tanár kiadta a szöveget, majd ő lefordította a táblánál – ami nagyon kényelmes, csak éppen semmit nem tanultunk belőle. Amikor egy párral kellett beszélgetni, az már hasznosabb volt, de egyrészt abból kevés volt, másrészt a sok ember miatt a tanárnak esélye sem volt kijavítani mindenki hibáját. Begyakorolni a hibás nyelvet meg nem sok értelme van. De te is ezt mondtad már, nem?

Igen, fontos a jó visszacsatolás. Hiszen a nyelvtanulás az anyanyelvűek utánzásáról szól. Hogy úgy használjuk a nyelvet, ahogy ők, még ha ez ellenkezik is a mi magyar gondolkodásunkkal. Ezért nincs értelme megfelelő nyelvi input nélkül nekiállni tanulni. De ez egy másik sztori. Folytasd, kérlek!

Ezen kívül a vizsgára való „felkészülés” a végtelen tesztkitöltésben ki is merült, ami cseppet sem gyakorlatias. Tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy átmenjek a vizsgán, csak éppen azt is éreztem, hogy ettől még nem tudok megszólalni. A beszélgetéseknél meg fél mondat után a tanár fejezte be a mondanivalónkat... Szóval kellett valami, ami segít ebben. Mivel túl sok angol anyanyelvű ismerősöm nem volt, te meg sosem érsz rá, valamilyen otthoni módszer kellett. És azt mondtad, hogy te próbáltad az Effortless English-t, és hogy mered ajánlani.

Aha, én is próbáltam, és remek módszernek találtam. A tanár karizmatikus személye egyből heves ellenszenvet váltott ki belőlem, ami már eleve jó kiindulási alap – az érzelmekre alapozott tanulás rendkívül hatékony. Na de ne én beszéljek. Mesélj az Effortless English élményekről!

Nagyjából tavaly karácsony körül kezdtem el használni, a legelején kezdtem. Az első leckék könnyűek és érthetőek voltak még nekem is. Meghallgattam a fő szöveget párszor, aztán a szómagyarázó részt addig hallgattam, amíg minden tiszta nem volt, aztán visszatértem a fő szövegre és hallgattam tovább. Így már értettem miről van szó, és nem kellett erőlködnöm – egyszerűen csak figyeltem és élveztem a különböző sztorikat.

Az tetszett és tetszik benne, hogy nem kell magolnom, nem kell a nyelvtanon gondolkodnom, mert egyben jutnak eszembe dolgok, amit a sok hallgatás töltött a „fejembe”. Egyszerű mondatok, egyszerű nyelvtan, de szinte automatikusan jön. És ez nagyon tetszik. Mert nem kell azon aggódnom, hogy „hülyeséget” mondok – persze egyelőre még nem is tudom olyan választékosan kifejezni magam, de azt későbbi szótanulással tudom javítani. Ahogy már mondtam, nekem a megszólalással volt problémám – és ezen egy módon lehet segíteni: gyakorlással.

Egy idő után már együtt mondtam a tanárral a szövegeket, miután pedig már jól ment, megpróbáltam visszamondani magamnak a történeteket. Ha nem ment, akkor újra meghallgattam párszor – és mindig aktívan figyeltem arra a részre, amivel bajom volt. Aztán újra megpróbáltam elmondani a történetet. Mindezt addig csináltam, amíg már elég jónak nem tartottam, utána mentem a következő leckére.

Mivel a sztorik közben a tanár rengeteg egyszerű kérdést feltesz, amit egy kis idő után meg is válaszol, ezért mindig tudtam a helyes megoldást, nem a rossz és helytelen szöveget tanultam. Ez az, ami nem volt meg az tanfolyami órákon.

Mennyit használtad az Effortless English-t?

Naponta áltag egy órát foglalkoztam vele, mondjuk heti öt napot. Tudom, hogy napi másfél óra lenne az ideális, vagy több, és persze minden nap, de hát én is lusta vagyok. :) Mindenesetre mivel láttam fejlődést, ezért kitartóan használtam. Még most is használom, hasonló intenzitással.

Milyen fejlődést vettél észre magadon?

Először is, hogy nem kell annyit gondolkodnom, magamtól eszembe jutnak szövegrészek, automatikusan tudok válaszolni. Nem kellett a fejemben magyarról angolra fordítani és nem kellett a nyelvtanon gondolkodnom. Persze nem állítom, hogy tökéletesen beszélek, de ha visszanézek 5 hónappal ezelőttre, akkor igenis rettentő nagy haladást értem el. Meg merek szólalni, mert tudom, hogy amit mondok, az az, amit mondani akarok.

Nagyon tetszett, hogy AJ Hoge hozzám beszél, nekem teszi fel a kérdéseket, olyan, mintha tényleg az óráján lennék. Mintha csak a tanítványa lennék – elég sajátságos stílusa van, néha kifejezetten zavaró, néha vicces, néha hangos, de ez mind része annak, hogy nem válnak unalmassá a kis történetek. Észrevétlenül ragadtak rám kifejezések és szókapcsolatok, amiket bármikor elő tudok rántani és ettől sokkal folyékonyabbnak tűnik a beszédem.

Ahogy már mondtam, 5 hónappal ezelőtt csak szavakban beszéltem, most pedig már egészen magabiztosan tudom kifejezni magam általános témákban. Bátrabban és lazábban szólalok meg.

Volt esetleg valami, ami nem tetszett az EE-ben?

Volt néhány nagyon negatív téma, amik kicsit lehangoltak – megcsalás, halál, gyilkosság, stb. Ezek nem tetszettek, de tény, hogy változatosabbá tették a szövegeket. Ezen kívül a hanganyagok minősége nem mindenhol a legjobb, és mikor AJ begerjed és belemerül a témába, elkezd kiabálni, akkor néha eléggé megfájdult a fülem. :) Meg persze, hogy fizetnem kellett érte. De azt a 20.000 forintot sokkal rosszabbul is elkölthettem volna. :)

Fogod folytatni a használatát?

Igen, mindenképpen végigcsinálom, és a megszerzett tudásomat mindennap gyarapítom egy kicsivel. Szeretnék tényleg rendesen megtanulni beszélni, és ehhez az Effortless English nagyon jó segítség. Persze itt nem áll meg a tudomány, mert ez sem csodaszer – de mindenképpen hasznos. Ezt az is jól mutatja, hogy a középfokú szóbelin 81%-al végeztem, míg az írásbelire 41%-ot kaptam. Amit egy kissé furcsállok, hogy hogyan lehet ekkora szakadék a kettő között, de mindegy. Szerintem ez jól mutatja az EE hasznát. Vagy a nyelvizsgák feleslegességét. :)

Megosztanál valami tapasztalatot az angol használatával?

Idén, a Miss Platinum versenyen elcserélték az öltözőket, persze a szervezők nem voltak sehol, a verseny pillanatokon belül kezdődik, a többi lánnyal meg még sehol nem tartottunk a készüléssel. Véletlenül belefutottunk az egyik szervezőbe, aki persze nem magyar volt, a lányok nem mertek megszólalni, így nekem kellett levezényelni az öltöző problémáját. Büszke voltam magamra. :)

Köszi az interjút és a ránk szánt idődet! Sok sikert az angollal!

Egy kis nyelvtanulási tapasztalattal, no meg sok utánaolvasással a hátam mögött már bátran ki merem jelenteni, hogy egy nyelvet, ha nem is anyanyelvi, de professzionális szinten meg lehet tanulni 1500 óra célzott ráfordítással (referencia). A professzionális szintet én úgy definiálnám, hogy a célországban mindenféle akadály nélkül képes az ember funkcionálni: munka, szocializálódás, ügyintézés, satöbbi. 

Kérdés: hogyan fektessük be ezt az 1500 órát? Hogyan fektessük be a leghatékonyabban, hogy a megtérülés minél nagyobb legyen? És ami még ennél is fontosabb, hogyan fektessük bele mindezt az angolba, ami nélkül napjainkban jóformán létezni sem lehet?

Az input módszerről már ugye olvastunk, tudjuk, hogy megfelelő nyelvi bevitel nélkül érdemlegeset nem tudunk produkálni - ez az oka annak, hogy sok nyelvtanuló évek "tanulása" után sem tud egy pohár vizet helyesen kérni (bizonyított teszt, Lomb Kató írt még erről az "Így tanulok nyelveket" c. könyvében). Tehát ha egy durva becslést kellene mondanom, én így osztanám fel magamnak ezt az 1500 órát: 1000 óra input (hanganyag hallgatás, filmek, újságok, könyvek, rádió, stb.), 500 óra output (chat, beszélgetés, írás, fogalmazás, stb.).

Mindenképpen az inputtal kezdeném, de nem feltétlenül csak az 1000 óra ledarálása után kezdenék el kommunikálni (mert mese nincs, gyakorolni és használni kell a nyelvet, hogy rendesen elsajátítsuk). Egyelőre nem erőlködnék azon, hogy három szavas szókincsemből bármiféle értékelhetőt is kihozzak. Először meg kell szerezni egy adott szókincset, aztán majd utána lehet legózni velük. Persze a gyakorlás fontos, de a gyakorlás nem azt jelenti, hogy próbálom kitalálni, hogy hogyan mondanék valamit a célnyelven - hanem azt, hogy pontosan TUDOM, hogy azt hogy mondják, és nekem az adott helyzetben kell azt megfelelően alkalmaznom. Ennek gyakorlására kiváló az Effortless English anyag. 

Az általános tanácsok itt is érvényesek. Csak semmi kapkodás, semmi idegeskedés, semmi "eredményorientáltság". Szépen, kimérten, csakis élvezettel. Szintén bizonyított tény, és ha jobban belegondolunk, logikus is, hogyha valamit élvezünk, azt könnyebben/gyorsabban megtanuljuk. Persze tűzzük ki, hogy mondjuk X hónapon/éven belül ilyen és ilyen szinten szeretnék angolul tudni - de sokkal fontosabb, hogy élvezzük magát az egészet. A hatásfok, érdekes módon, sokkal nagyobb lesz. 

Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet valamit élvezni az adott nyelven, ha egy szót nem értünk belőle? Igen, nincs mese, az elején bele kell tenni azt az 50 órát, hogy legyen rálátásunk a nyelvre. Én speciel megvenném a lehető legkisebb nyelvtani összefoglalót (mondjuk az Angol Kisokost), esetleg Csordás Norbert angol nyelvkönyvét, és bizony végigolvasnám. Nem erőlködve, és még csak véletlenül sem próbálnék megjegyezni egyetlen nyelvtani szabályt sem. Miért is tenném? Nem épül semmire, nincs abszolút semmiféle viszonyítási alapom, amihez kapcsolhatnám.

Tehát végigolvasnám, hogy legyen rálátásom a nyelvre, hogy hogyan épül fel. Kikeresném, hogy miért könnyű az angol (csak egy határozott névelő, nincs ragozás, rövid mondatok, stb.), majd tudomásul venném a nehéz részét (az őrületbe kergető prepozíciók, sok szabály és még több kivétel, lehetetlen betűzés, sok igeidő). Az elején miért ne koncentrálnék a könnyű részre? Aztán ha az már megvan, akkor jöhet a többi. Néha (mondjuk hetente kétszer) fellapoznám a könyvet és megnézném, hogy a héten milyen ismerős dolgokkal találkoztam kontextusban - és ilyenkor jön az "aha" effektus. Mikor valamit magadtól próbálsz kitalálni (tehát kontextusból), megerőlteted a szürkeállományt és sikerül megfejteni, akkor adhatsz magadnak egy vállon veregetést - tuti, hogy megmarad. Ez a tudás már a tiéd. De ha visszanézel a könyvbe és átfutod a szabályokat, azzal remekül meg lehet erősíteni a már meglévő tudást. Persze nem mindent lehet kitalálni kontextusból, nincs mese - van, amit meg kell tanulni. De igazából ez miatt én nem aggódnék - majd, ha már ott tartok, hogy a tökéletes beszédre koncentrálok. Addig teljesen felesleges a részletekben elveszni, míg a nyelv legalapvetőbb elemeivel sem vagyunk tisztában. 

Esetleg keresnék egy magántanárt, akinek megmondanám, hogy nekem arra van szükségem, hogy 3-5-10 órában magyarázza el a nyelv működését. Mi nehéz benne, mi könnyű, mire kell figyelni, mire nem, nyelvtani áttekintés, stb. Ez után azonban szilárd meggyőződésem, hogy nincs szükség tanárra. Persze egy jó tanár felgyorsíthatja a haladást, de ha valaki hajlandó beletenni az energiát, akkor a tanár nem is olyan lényeges. 

Ha már túlvagyunk a kezdeti nehézségeken (mondjuk 50 óra, szókincsünk pedig már stabilan párszáz szó), jöhet a mélyvíz! Először is el kell fogadni a tényt, hogy ha angolul tanulsz, akkor Angol vagy (vagy Amerikai, ahogy tetszik). Vedd körbe magad olyan dolgokkal, amiket ők használnak. Hírek? BBC. Filmek, sorozatok? Csakis eredeti nyelven (kezdetben magyar felirat engedélyezett, később angol, aztán pedig semmi). Zene? Csak semmi itthoni. Az egész lényege, hogy tudatosan építs ki egy angol nyelvű környezetet. Az elején alig fogsz érteni valamit. Szívás lesz. De minden egyes jól befektetett nappal kevésbé  lesz szívás. Különben is, okos emberek megmondták már, hogy a tanuláshoz szükség van a hibákra. El kell rontanunk dolgokat, hogy tanuljunk. A lényeg, hogy tudjuk - ez természetes folyamat, és minden nappal csak jobb lesz.

Érdemes pár nyelvtanuló oldalon regisztrálni és próbálgatni (személyes kedvenc: LingQ és Lang-8), hogy neked melyik tetszik - de itt is érvényes az örök tanács: ezek a mesterkélten elkészített kurzusok nem adnak nyelvtudást. Egyszerűen segítenek megértetni a nyelv működését. De a nyelv nem arról szól, hogy el tudjuk magyarázni a present perfect alkalmazását nedves közegben - ez a tanár dolga. A nyelv arról szól, hogy alkalmazni tudjuk, igényeinknek megfelelően hajlítgatni, hogy kifejezzük magunkat és kommunikálhassunk anyanyelvűekkel. Ehhez természetesen kell a megértés, de a megértés nem egyenlő azzal, hogy álmunkból felverve is fújni kell a szabályokat. 

Úgy ezer óra "tanulás" után eljön az a pont, mikor már nem szívás és majdnem teljes mértékben tudod élvezni a nyelvet. Innentől lesz érdekes a dolog. És innentől lesz egyre nehezebb. Az angol trükkös nyelv, az elején gyorsan lehet haladni, de anyanyelvi szintre szinte lehetetlenség felfejleszteni (persze vannak ellenpéldák). De ez senki kedvét nem szegi, hiszen emlékszünk: nem a papírért, nyelvvizsgáért, jobb munkahelyért tanulunk angolul, hanem azért mert élvezzük és örömünket leljük benne. Az eredmények pedig jönni fognak. Nem napokon belül, nem heteken belül - a kérdés csak annyi, te hogyan osztod be az 1500 órát?

Egy kis történelmi visszatekintőt akarok ehelyütt megejteni, egyrészt hátha mások is tanulnak belőle, másrészt csak úgy magamnak is. Szóval a ballada a szegény pásztor legkisebb fiáról szól, akinek nagy vágya volt megtanulni angolul. 

Kezdetek az angolban

Előre is elnézést, de ez egy abszolút személyes bejegyzés. Akit nem érdekel, nyugodtan lapozzon tovább. No, kérem, vágjunk bele.

Általános iskolában harmadiktól tanultam németet, egészen élveztem, a csinos tanárnő nagy lökést adott az órák menetének. Aztán hatodikban kaptunk egy kevésbé csinos, ám hatványozottan rigolyásabb hölgyet, aki mint olyan, egy jó időre ki is ölte belőlem a nyelvek iránti érdeklődést. A németét meg különösképpen. Még a mai napig is tart.

Ekképpen mikor középiskolába kerültem, két kézzel és vicsorgó foggal kaptam az angoloktatás után - kis küzdelem árán ugyan, de sikerült elrendezni, hogy egy remek csoportba kerüljek (teljesen kezdő, nulla tudás), ahol nem csak jó barátokra, de egy kiváló tanárra is leltem. Azt hiszem érdemes megemlíteni szó szerint, Fejes Norbert volt, aki rettentő nagy inspirációt adott a tanulásban, elsősorban azért, mert nem diákként, hanem inkább mint kis barátokra tekintett ránk.

Motivált voltam, tanultam, igyekeztem, két év tanulás után elmentem nyelviskolába egy intenzív tanfolyamra, ami másfél hónap kemény tanulás volt (szintén egy kiváló tanár) - ez után pedig jött egy lehetőség, hogy Finnországba menjünk cserediákként. Tudvalevőleg skandináv kollégáink elég magas szinten művelik az angolt, magam pedig elég szerényen a finnt (bár káromkodni még ma is folyékonyan tudok :D) így rosszul semmiképpen nem jöhettünk ki a dologból. Egy teljes hónapot töltöttünk el Nokia városában (igen, a telefonos város), ahol nem csak barátságokat, egy tinédzserszerelmet, de igen jó nyelvtanulási tapasztalatot is szereztem: nevezetesen rá voltam kényszerítve az angol használatára. És működött. Az egy hónap elég volt arra, hogy rájöjjek, hogyan kell használni a nyelvet hiányos szókinccsel, hogy hogyan fejezzem ki magam minden helyzetben, még ha nem is tökéletesen. És hogy hogyan ne érdekeljen, ha hibát vétek.

Ennek fényében 2000-ben gyorsan el is mentem nyelvvizsgázni, a középfokú szóbelim elsőre meg is lett, az írásbeli azóta sem (hajrá Rigó utca!) - csak az a gyanús, hogy mindig 59 ponton húztak el, és mikor megkérdeztem, hogy mikor nézhetném meg a dolgozatomat, közölték, hogy két hónap múlva. Eredendő nyelvvizsgagyűlöletem valahonnan innen táplálkozik. De ez egy másik sztori.

Haladó angol

Eljött a főiskola ideje, jött egy lehetőség, miszerint a nottinghami egyetem kihelyezett kurzusán lehet tanulni mérnökként - méghozzá minden tárgyat angolul. Jól hangzott, azonban mivel anyanyelvű tanárunk kevés volt, többnyire csak a magyar akcentusos angolt hallottam az órákon - de szókincs szempontjából jó volt. Rutint szereztem az angolul való írásban, prezentációtartásban (ez kifejezetten hasznos és élvezetes volt), valamint rájöttem, hogy egy szakdolgozatot három nap alatt is le lehet fordítani magyarról angolra, ha nagyon sürget az idő. :D

A főiskola vége felé kezdtem el dolgozni a CD Projektnél fordítóként - álomállás: számítógépes játékokat fordítani és még pénzt is kapni érte? Tökély. Majdnem négy évig nyomtam - érdekes módon, nem éreztem magamon fejlődést. Legalábbis nem akkorát. Ez a felsőbb szintek átka. A fejlődés nem olyan látványos, és ez kevesebb motivációt ad.

Felsőfok

Utolsó nagyobb lépésként talán azt a tényt említhetném meg, hogy 2008-ban szívem parancsára Ausztráliába költöztem (jelenleg is itt élek), az akkori élettársammal (ő Ausztrál-Magyar) - valamikor ilyen tájban volt, hogy elkezdtem spanyolul tanulni. Fél évvel ezelőtt, az újév hevében útjaink elváltak, én pedig teljes egészében angol környezetbe kerültem (tekintve, hogy otthon magyarul beszéltünk), mind a munkám (helpdesk szolga egy mobilszolgáltatónál), mind a szociális életem angolul zajlott és zajlik.

Egy hónap után azt vettem észre, hogy már egyáltalán nem is érdekel, hogy magyarul vagy angolul kell kifejeznem magam. Nem vagyok anyanyelvű, de a nyelv egy jó részét birtoklom, ideértve az Ausztrál szlenget tetemes részét is. Azt mondhatom, hogy teljes magabiztossággal bírom a nyelvet, annak majdnem összes aspektusával együtt. A magam részéről a beszélt formát mindig is előnyben részesítettem az írottal szemben, ám írói vénám kielégítésére örömmel használom immáron az angolt is. Némi akcentus még persze érződik a beszédemen, és nyilván nincs akkora szókincsem, mint egy anyanyelvűnek, de már majdnem teljesen elégedett vagyok a tudásommal. Majdnem.

Jelenleg egy online TEFL kurzust csinálok, aminek végén hivatalosan is taníthatok angolt. Az ott tanított módszerekkel, mint aktív nyelvtanuló, többnyire nem értek egyet. De ez megint csak egy másik poszt témája. Nemsokára jön ez is.

Interjú egy anyanyelvű baráttal az én nyelvtudásomról

Szerencsére alkalmam volt meginterjúvolni egy kedves Ausztrál barátomat, akit már bő három éve ismerek. Megkértem, hogy hasonlítsa össze az akkori tudásomat a mostanival, mivel az ember magán jóval kevésbé veszi észre a haladást. Noha én akkor is abban a hitben éltem már, hogy jó az angolom, azért éreztem azt a nyűgöt, hogy nem tudok mindent teljesen tökéletesen kifejezni (sajna még most sem, de rajta vagyok) - Craig elmondása alapján a folyékonyságot, pontosságot és technikai szókincset össze sem lehet hasonlítani (értelemszerűen jobb  :D).

Craig szerint az egyetlen terület, ahol nem volt fejlődés, az a kiejtés - mert szerinte az már eredendően is jó volt (én a mai napig nem vagyok vele megelégedve, az egyik legfájóbb hiányosságnak tartom - főleg, hogy az Antimoon-os srácok példájából kiindulva tudom, hogy el lehet érni az anyanyelvi szintet).

Ami nekem nagyon meglepő volt, hogy szerinte hibát is alig vétek (nem emlékszik rá, mikor vétettem utoljára), ami felér egy hájjal kenegetéssel, tekintve, hogy mélyreható (másnapos) beszélgetéseink között olyan témák bukkannak fel, mint technológia, politika, vallás, megújuló energiaforrások, emberi kapcsolatok és sok más. Persze nyilván felfelé kerekít, de akkor is jól esett.

A húsz perces interjú rettentő jó visszajelzést (és persze önbizalmat) adott, hogy igenis, amennyiben nem látod magadon a fejlődést, akkor is van. Az interjú témája nem a saját képességeim villogtatása volt, hanem, hogy objektív képet kapjak a saját haladásomról. Tanulság: ha beleteszed az időt és az energiát, akkor fejlődsz. Pont. A kérdés, hogy mibe kell tenni az energiát, hogy ott fejlődj, ahol akarsz. (És ne tartson 13 évig :D)

Mi járult még ehhez hozzá?

Azt hiszem a legfőbb ok, hogy sikerült megtanulnom rendesen angolul az érdeklődés volt. Egyrészt már gyerekkorom óta imádtam a számítógépeket és a játékokat, így muszáj volt megtanulnom a nyelvet, hogy normálisan tudjam élvezni a kalandjátékokat, amikben tudvalevőleg irgalmatlan mennyiségű szöveg van.

Talán a legemlékezetesebb ilyen a Final Fantasy VII volt - ez a játék 1997-ben jött ki, amikor én éppen csak elkezdtem angolul tanulni. A játék annyira jó volt, hogy irgalmatlan energiát fektettem annak megértésébe. Szótárazás, és napi 12-14 óra játék. És bár nem értettem mindent, a rengeteg passzív olvasás és az érdeklődés átlendített minden akadályon. A játékba kb. 150-200 órát fektettem bele - és nem azért mert angolul akartam tanulni. Azért tanultam meg angolul, mert érdekelt a játék. Ha találsz egy megfelelően nagy érdeklődést keltő dolgot az életedben, garantált a siker. És ez persze bármelyik nyelvre érvényes. Meg úgy általában bármire. 

Egy másik fontos trükk, amire menet közben jöttem rá: mikor Ausztráliába költöztem, már elég jól tudtam angolul, de azért filmet nézni még akkor is felirattal szerettem (angol felirattal sokat lehet tanulni!). A film és sorozatmánia csak ekkor tört rám, és férfiasan bevallom, annyit néztem, hogy egyszerűen lusta voltam mindig feliratokat keresgélni hozzájuk, azt ráapplikálni a filmre, stb. Ezért elkezdtem felirat nélkül nézni a dolgokat - emlékszem, még a Battlestar Galactica volt az első ilyen. És noha voltak hiányos foltok, a fülem fokozatosan hozzászokott a hallás utáni értéshez. Egyszerűen túl lusta voltam, hogy feliratot használjak - és ennek később hatalmas előnyét láttam. Javallott módszer haladóknak.

Persze a szociális élet is erős motiváció - azok a barátok, akikkel itt találkoztam, nem igazán beszélik a magyart. Azonban mivel bennem megvolt a tanulásra való hajlandóság (bennük pedig a türelem), ezért mindig gyermeki türelemmel (és egyfajta büszkeséggel) magyarázták nekem az ismeretlen szavakat, szlenget és fogalmakat. Újabb pont az egynyelvű tanulás mellett. Azt kell mondanom, hogy ha nem is sokat, de egy pár életre szóló barátságot köszönhetek az angolnak. És már csak ezért is megérte.

Hogyan tovább?

Az angoltanulást, mint olyat már nem csinálom - inkább a napi használat miatt magamba szívom. Egyre többet, egyre jobban. Tudom, hogy az anyanyelvű szint szinte lehetetlen, mégis erre törekszem - és ha nem sikerül, akkor sincs miért szégyenkezni. Magasra kell tenni a lécet, a jó eredmény érdekében. :D

Most, ahogy így visszanézek a múltra, rá kell jönnöm, hogy a formális tanulás csak igen kis részt tett ki a sikerben. Az, hogy Finnországban egyszerűen nem volt más választásom, mint az angolt használni, hogy a Final Fantasy-t nem tudtam máshogy élvezni, csak ha alaposan nekifekszem, az, hogy nem kaptam volna meg életem fordítói állását szilárd tudás nélkül, az, hogy kijöhettem Ausztráliába, az, hogy a három külföldi emberből én vagyok az egyik a cégnél, pusztán az angoltudásom miatt, az, hogy annyi csodálatos barátra és élményre szert tettem az angol által mind-mind azt mutatja, hogy igenis százmilliószorosan megtérül a befektetett idő és energia. Most pedig ott tartok, hogy szeretném ezt átadni másoknak is. 

A következő cikkben arról lesz szó, hogy hogyan esnék neki most az angolnak, ha ma kellene újrakezdenem. És nem tartana 13 évig, ez biztos. :D

A múltkor ott hagytuk abba (vajon minden elkövetkező cikket így fogok kezdeni?), hogy hogyan lehet spanyolból egy év alatt elérni egy egészséges szintet - jelenlegi posztunkban pedig arról értekezünk, hogy hogyan is lehetne ugyanezt megtenni fél év alatt. Lássuk.

Megjegyzés: a cikk hipotetikus, mely saját tapasztalatból táplálkozik.

A tények

Ha keményen analitikus úton közelítjük meg a dolgot, akkor a következőkre van szükségünk:

•  Nagyjából 500 befektetett óra
•  Egy számítógép
•  SRS program, audioszerkesztő program, videolejátszó
•  Egy mp3 lejátszó legalább 4 giga memóriával
•  Könyvek, referenciák, jegyzetek
• Ja, majd elfelejtettem: hajlandóság.

Ha ez megvan, készen is állunk. Menjünk neki a feladatnak.

Felkészülés

Először is érdemes egy kicsit tájékozódni a nyelvről, annak felépítéséről, az anyanyelvűekről, az adott kultúráról. Ennek fényében már fel is csaphatjuk a wikipédiát a vonatkozó cikkeknél, valamint vegyük meg a lehető legkisebb nyelvtani összefoglaló könyvet. Azért a legkisebbet, mert a nagyban csak szét van nyújtva a lényeg és elveszik a sorok között.

A magam részéről a spanyol kisokossal nyitottam (elég silány minőség, de jobb, mint a semmi, valamint párhuzamot von a magyar és a spanyol között, ami hasznos lehet), de nemrég találtam rá a Lonely Planet könyveire. Egyszerűen annyira zseniálisak, hogy ezek után mással nem is próbálkozom. Lonely Planet amúgy utazás ügyben is a legjobb. Csak úgy mondom.

Olvasd át a könyvet egyszer, de ne törd magad, hogy megjegyezd a szabályokat, felesleges. Csak arra jó, hogy tudd, hogy mire számíts. Tanulmányaink során majd fokozatosan visszanézünk a kis könyvbe és felfedezzük, hogy hoppá, ezzel pont most találkoztam, dehát én ezt tudom! Egyfajta megerősítésként használjuk csak - és nem innen nyaljuk be, hogy abból építsük fel a nyelvet. Nem kell újra feltalálni - hogy stílszerűek legyünk - a spanyolviaszt.

Nyelvi alapozás

Ahogy azt egy előző cikkben már megtárgyaltuk, érdemes beszerezni egy alapozó kurzust, ami megadja a kezdő párszáz szavas szókincset, amivel, már ha nehezen is, meg botladozva, de elindulhatunk meghódítani a nyelvet. Személy szerint én a Pimsleur-t és Michel Thomas-t ajánlom (a kettő egyszerre a legjobb) – de megint csak magam tudom ismételni: jók ezek a kurzusok, csak ne várjuk, hogy az elvégzésük után bármiféle használható nyelvtudásunk is lesz.

Egyszerűen arra kellenek, hogy szilárd alapokat kapjunk, amire már rá lehet építeni. A Pimsleur 90 (+10) leckéből áll (45 óra), Michel Thomas kurzusa nagyjából 20 órát tesz ki. Ezt egy hónap alatt kényelmesen le lehet pörgetni. Igaz, hogy a Pimsleurre azt mondják, hogy csak naponta egy leckét hallgassunk meg belőle, de én semmiféle negatív hatást nem találtam a gyakoribb tanulásban.  Különben is, nem érünk rá.  A tanulás nagyjából napi másfél-két óránkat fogja kitenni – ha emellett még van idő TV-t nézni (szigorúan spanyolul), zenét hallgatni, valami egyszerűbb szöveget olvasni, akkor ragadd meg az alkalmat. Ne törődj vele, hogy a legtöbbjét nem érted, annak örülj, amit értesz! És persze veregesd magad vállon. Önálló nyelvtanulóként ez fontos.

Számokban: az első hónapban 65 óra befektetés napi két órát jelent. Többet lehet, kevesebbet nem.

Belecsapunk a lecsóba

Harmadik lépésben tovább szilárdítjuk a tudásunkat – megfelelő kontextusba helyezett kiváló internetes anyagokkal. Az eddigi tapasztalataim alapján messze a SpanishPod oldala a legjobb (esetleg a LingQ). Nem idióta „töltsd ki a hiányzó mezőket” játékokkal próbál meg nyelvtudást árulni, hanem profi gárda által készített, az input elvre alapuló podcastokat csinálnak – és ami számomra nagyon fontos, ők maguk is nyelvtanulók. Tehát nem csak a levegőbe beszélnek (Pl. Jenny, a ChinesePod háziasszonya is a SpanishPoddal tanult meg spanyolul). Ne legyünk restek az alapoktól elkezdeni a tanulást – hallgass meg minden podcastot egyszer, majd ha végigértél mind a 118 leckén egy szinten, akkor menj vissza és dolgozd fel őket rendesen (érdekes/hasznos mondatok ANKI-ba való behajigálása), valamint töltsd le csak magukat a párbeszédeket is, és told rá az mp3 lejátszódra – ez egész nap mehet a füledben. Mivel a párbeszédek rövidek és érdekesek, jól meg fognak ragadni. A saját tapasztalatom az, hogy jobb egy kis rövid dialógust többször meghallgatni, és utána továbbmenni a következőre (a legtöbb mp3 lejátszón van olyan funkció, amivel egy számot játszhatunk a végtelenségig).

Számokban: napi 5 leckét meghallgatva a kezdő szint feldolgozása egy gyenge hónapot vesz igénybe, napi egy-másfél óra ráfordításával. Az elementary és intermediate leckék (139+113) hasonló tempóban további két hónapot vesz igénybe. Szintén érvényes, hogy naponta legalább 2 órát kell beletolnunk. A jó hír az, hogy mivel főleg audio alapú a tanulás, ezért bárhol lehet végezni. BKV-n, takarítás közben, bringázáskor, mindenhol. Időmenedzsment posztunk már készülőfélben van.

Természetesen itt is érvényes, hogy ezt a „mechanikus” tanulást élvezetes és nekünk tetsző dolgokkal kell kiegészíteni. Szerezz be minden számodra kedves filmet/sorozatot spanyolul és esténként azokat nézd lefekvés előtt. Vedd meg a kedvenc könyveidet spanyolul (egyszerűsített kiadás javallott), valamint kutasd fel a számodra kedves spanyol zenéket. Ne feledd, spanyol vagy. Spanyolul élsz.

Ezen a szinten már elkezdhetünk kifelé kacsingatni, hogy hogyan tudnánk gyakorolni a már megszerzett tudást (ugye senki nem élt abban a tévhitben, amit a legtöbb nyelviskola „beszédorientált tanulásként" hirdet – hogy már az első napoktól fogva megpróbálunk szánalmas nyökögéssel megszólalni, és akkor az majd nekünk jó lesz?) – gyűjtsünk be pár anyanyelvű ismerőst (szintén készülőfélben lévő poszt) és készítsük fel őket, hogy nemsokára lerohanjuk őket dagadó spanyol tudásunkkal.

Úton a folyékonyság felé

Számításunk szerint van még két teljes hónapunk, hogy teljes mértékben középfokra tornásszuk tudásunkat. Gyerekjáték. Egyéni ízlés szerint lehet továbbmenni a SpanishPoddal (azért is jó, mert rengeteg kulturális betekintést ad  - ami rettentően fontos a nyelvtanulásnál), ám itt már lélekben készüljünk fel, hogy csak és kizárólag spanyol dolgokat hallgatunk/nézünk/olvasunk.

Hírek reggel? Spanyol híroldal. Lazítás este? Spanyol film. Ebédszünet a munkahelyen? Spanyol könyv/újság. Ebben a szakaszban felejtsük el (na jó, már a legelején is) hogy nyelvet tanulunk. Nem. Spanyolok vagyunk. Spanyollá kell válni előbb, hogy megtanulhassuk normálisan a nyelvet. Anomáliának hangzik, de így van (nem én állítom, hanem Khatzumoto, aki azért már letett egy-két dolgot az asztalra).

Az utolsó két hónapban rámehetünk az outputra (persze természetesen az input bevitelét sosem hagyjuk abba) – a nyelcsere-partnerekkel hetente többszörös beszélgetés, fogalmazások írása, fordítás ésatöbbi. Kedvenc módszerem, hogy mikor egyedül vagyok és nincs kivel gyakorolnom, előkapom a Lonely Planet spanyol mondatgyűjteményét és végigolvasok egy oldalt, majd elképzelem az ott használt helyzeteket és hogy én mit mondanék, és hogyan. Ha valamit nem tudok, akkor azt leírom és kikérdezem a következő anyanyelvűtől.

Számokban: napi 10-15 perc beszélgetés egy partnerrel, fél óra fordítás, fél óra beszélgetés magunkkal, valamint persze a szokásos input bevitele (legalább egy óra) összesen bő két órát tesz ki naponta. Természetesen ez csak az aktív időt mutatja – mikor nem figyelünk oda, akkor is kell valami spanyol menjen a háttérben (Khatzumoto még álmában is japán szövegeket hallgatott.).

Lezárás

Egyértelműnek hangzik, de azért emeljük ki itt is: minél több időt fektetünk be, annál hamarabb jön vissza fáradozásunk eredménye. Ha pedig jól csináljuk, nem is fáradozás. Nincsenek csodakurzusok. Befektetett idő és energia van. Ötszáz órát nem lehetetlen beletenni a nyelvbe fél év alatt (nekem egy év alatt sikerült, de lehet rajta javítani bőven) – egy stabil és magabiztos haladó szinthez nagyjából 1000-1200 órára van szükségünk. Ha a megfelelő módszerekkel töltjük ki ezt az 1000 órát, egy csodálatos és gyönyörű nyelvet mondhatunk magunkénak. Hát nem éri meg?

• Az első körben csak a megértéssel foglalkozom. Nem töröm magam azzal, hogy kommunikálni tudjak, nem érdekel, hogy nem tudok írni, vagy megszólalni. Miért nem? Mert tapasztalatból tudom, hogyha növelem a bevitt nyelvi inputot, akkor kommunikálni is jobban tudok. Varázslatnak hangzik, de működik. És ezt nálam jóval okosabbak és tapasztaltabbak állítják (Krashen, Steve Kaufmann, Khatzumoto), én pedig hiszek nekik. 
• A második körben rágyúrok a kommunikációra, amikor már biztos alapom van, tudom, hogy mi folyik körülöttem, egyszerűen csak össze kell kapcsolnom magamban a már ismert anyagot és csak imitálnom kell azokat, akiktől hallottam/láttam. 

UI3: Ez a 10 hónapba már nem tartozik bele, de a jelenlegi kedvenc spanyol forrásom (az anyanyelvi anyagokat leszámítva) egyértelműen a SpanishPod.com. Ajánlott.

A múltkor ott hagytuk abba, hogy hogyan érdemes nekirugaszkodni egy új nyelv tanulásának (már ha magunktól kíséreljük meg a dolgot).

Tehát, ha már így felderítettük és magunkévá tettük az alapokat (mondjuk úgy 3-6 hónap alatt), akkor jön az igazi móka! Mikor a nyelvet úgy sajátítjuk el, ahogy az a maga egyszerűségében létezik. Élő anyagokon keresztül. Hogy ez mit jelent? 

• Nem veszünk elő munkafüzeteket és nem töltünk ki "hiányzó mondatrészeket"
• Nem próbálunk meg esetlen, háromszavas szókincsünkkel megalázni magunkat tanulótársaink és más emberek előtt. 
• Nem erőlködünk, és nem feszülünk meg. Mindent csak kényelmes tempóban, ahogy jól esik. 

Ez azt jelenti, hogy:

• Nincs stressz
• Nincs megfelelési vágy

Ellenben van:

• Szórakozás
• Eredmény

A lépések

Először is fontos tudni, hogy ez egy maraton és nem sprint. Persze, követhetünk sprint módszereket is, ám én hosszú távon ennek nem látom értelmét. Fel lehet szedni három hónap alatt egy jó közepes nyelvtudást, ám amint kihagyjuk életünkből a napi rutint, pillanatok alatt eltűnik a tudás. Kegyetlen igazság. Megoldás? Legyen a nyelv az életed része. Áldozat? Ha rosszul csinálod, akkor igen. 

Tehát a legelső feladat: felhalmozni annyi anyanyelvű cuccot, amennyit csak bírsz. Újságok, könyvek, filmek, zene, képregény, bármi jöhet. Két kritérium van:

• Érdekeljen és élvezd
• Legyen az adott célnyelven

Az anyagok gyűjtögetése lényegében soha nem marad abba. Mindig kell friss, hogy ébren tartsa az érdeklődést, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy az ismétlés is fontos. De erről majd máskor. 

A következő lépésben egyszerűen el kell határozni, hogy az életed részévé teszed az anyagokat. Minden nap. Vagy legalább heti hat nap. Ha ez macerásnak tűnik, akkor menj vissza és keress olyan dolgokat, amik érdekelnek és nem lesz macera. Hogyan tedd?

Oszd be minden napra, hogy mit fogsz csinálni. Előre, legalább egy hétre, de inkább egy hónapra. Segíteni fog betartani, de ne legyél túl szigorú magaddal. Ha kimarad egy nap, ha nincs kedved olvasni, akkor ne tedd. De az nem kifogás, hogy nincs időd. Idő mindig van - főleg, ha előre beosztod. 

Utolsó lépés: egyszerűen csak csináld. Ennyi. Nincs trükk, nincs varázslat. Hallgass, nézz, olvass, élvezd és olyan gyorsan fogsz haladni, hogy el sem hiszed. Élj a nyelvben! Ne tanuld, hanem éld át! Spanyolt tanulsz? Spanyol vagy. Kínait tanulsz? Kínai vagy. Angolt tanulsz? Angol vagy. (Tudod mit? Legyél inkább Ausztrál :))

Egy kicsit konkrétabban

Én a magam részéről tavaly januárban kezdtem spanyolul tanulni, de még semmit nem tudtam az egészről. Igazán fél év eltelte után találtam rá az input módszerre és azóta is nagy megelégedéssel használom. Decemberre elértem a (becsült) középfokot, akkor azonban magánéleti mizériák miatt abbahagytam majdnem három hónapra. De korántsem veszítettem belőle annyit, mint gondoltam volna. Miért? Mert a bevitt input nem kopik el. Mivel annyi mindent láttam és hallottam, mélyen megrögzültek. Ott folytatom, ahol abbahagytam. 

Tizenegy hónap alatt naponta átlagban másfél órát fordítottam aktívan a nyelvre, passzívan pedig mondjuk úgy napi kettőt. Beletettem a spanyolba 500 órát és minden perce élvezet volt. Soha nem feszültem meg, soha nem kellett vizsgák meg tesztek miatt aggódnom, kedves spanyolokkal, argentinokkal és venezuelaiakkal társalogtam. Nem korrigáltak lépten-nyomon, nem osztottak le, hogy lehetnék jobb. Együtt nevettünk a hibáimon (valószínűleg ők jobban :D). És december körül azt vettem észre, hogy "jéé, most már tuti nem adnának el dél-Amerikába rabszolgának, ha a spanyoltudásomon múlna az életem". Mennyit tanultam? Gyakorlatilag nulla percet. Egyszerűen csak belemerültem és átéltem. Remek móka, javaslom neked is!

Ui: Ne felejts el beszámolni róla, hogy hogy megy!

Disclaimer: ez a poszt tele van affiliate linkekkel (nem az összes), tehát, ha nem akarod támogatni a blogot, akkor ne kattints rájuk és még csak véletlenül se vedd meg azokat a termékeket!

Az input módszer hatékonyságához kétség sem fér, ám az eddigi posztokban valahogy hibádzik valami - hogyan lehet anyanyelvű dolgokat élvezni, ha gyakorlatilag semmit nem tudunk a célnyelven? 

A két lépcső

Barry Farber a "Hogyan tanuljunk meg bármilyen nyelvet" c. könyvében azt írja, hogy a nyelvtanulás alapvetően két lépcsőre osztható. Az elsőben megpróbáljuk a lehető leggyorsabban magunkba szívni annyi alapot, amennyi elegendő az anyanyelvű anyagok élvezéséhez. Vagy legalábbis bizonyos fokú élvezéséhez. 

Alapozó kurzusok

Hölgyeim és uraim, úgy döntöttek, hogy egy új nyelv megtanulására adják fejüket? Nagyon helyes. Amennyiben nem egy nagyon ritka nyelvet választottak célnyelvként, nagy valószínűséggel rengeteg alapozó nyelvkurzust lehet hozzá találni. Hogy csak néhányat említsünk: Pimlseur, Michel Thomas, Effortless English, Rocket Languages (például a spanyol), Assimil, Rosetta Stone és a többi. Aztán persze ott vannak a különböző nyelvtanuló oldalak: LiveMocha, Busuu, LingQ, satöbbi. 

Én kipróbáltam majdnem mindent (a spanyol nyelven keresztül), igazán nekem csak a Pimsleur és Michel Thomas tetszett igazán, a többivel nem is vesződnék. Bár hozzá kell tegyem, hogy a Pimsleur kínai szerintem használhatatlan (a spanyol viszont elég jó). 

Szóval a lényeg: válasszunk egyet és toljuk végig becsülettel. Csak ne várjuk azt, hogy a kurzus után perfektül fogunk kommunikálni a nyelven. Öreg hiba, amit én is elkövettem. Ilyen nincs. Tartsuk észben: az alapozó kurzus csak egy ugródeszka, ami arra kell, hogy igazán tudjuk majd a nyelvet tanulni: eredeti formájában. Az alapozó dolgok átkok, amiktől minél gyorsabban meg kell szabadulni. Mesterségesek, kreáltak, drágák és különben is, ma még csak kedd van és messze a hétvége. 

Nem szabad leragadni ezeknél a kurzusoknál: megvallom, én azt hittem, hogy ha végigcsinálok minden kurzust, akkor majd egyszercsak hipp-hopp tökéletesen fogom beszélni az adott nyelvet. Csak egy baj van ezzel: ezek a kurzusok csak horizontálisan szélesítik a tudásunkat, nem vertikálisan. Magyarul: egyhelyben toporgunk velük. 

Nemrég jutottam el a Praxis Languages oldalra, ahol is spanyolul, olaszul, franciául, angolul és kínaiul tanulhatunk. Vicces (és nagyon profi módon megszerkesztett) kis podcastokat hallgathatunk - minden szinten. A teljesen kezdőknek szólók éppen hogy csak tartalmaznak pár szót a célnyelven, azokon keresztül jól megismerhetők az alapvető nyelvtani funkciók úgy, hogy közben élő beszédet hallunk, anyanyelvűektől. Én jelenleg is nyomatom a középfokot spanyolból, kínaiból pedig a kezdő leckék pörögnek. Rettenetesen jók, én nagyon élvezem. 

Hátrány, hogy fizetős az oldal, de az alap csomag csak 14 dollár, ami mondjuk egy óra egy nyelvtanárnál - ezért viszont elérünk minden podcastot, korlátlanul. Ja, ha feliratkozol, akkor egy hétig ingyen próbálgathatod az oldalt, érdemes! Ha mást nem, tölts le annyi podcastot, amennyit csak tudsz az egy hét alatt! :) További plusz, hogy a dialógusokat külön is le lehet tölteni - nekem állandóan mennek a fülemben, miután egyszer már meghallgattam a teljes podcastot és tudom, hogy miről van szó. 

Tehát akkor most mi van?

Az van, vedd meg a lehető LEGKISEBB nyelvtankönyvet a nyelvhez (az én kedvencem a Lonely Planet). Miért a legkisebbet? Mert sokkal jobban össze van bennük foglalva a lényeg. Lapozd át, hogy legyen fogalmad a nyelv felépítéséről. Hú, a mindenit, az angolban 12 igeidő van! Ah, a spanyolban nem lehet kikerülni a subjunctive-ot? A kínaiban tényleg nincsenek igeidők? Nahát! Fontos, hogy ne akadj már most le a dolgokon.

Később is ráérsz aggódni az anyanyelvedtől eltérő szerkezetek miatt (súgok: később sem kell). A kis könyvet időnként lapozd át, és vizsgáld meg a már ismerős dolgokat. De ne törd össze magad. Mindig csak egy keveset. És mindig csak azt, ami ismerős. 

Közben válassz ki egy tanfolyamot és csináld végig. Figyelj oda, de ne feszülj meg! Felesleges szavak memorizálásával fárasztanod magad - ami fontos, úgyis előjön újra. Én sok időt elpazaroltam memorizálásra. Felesleges, hidd el. Amit meg akarsz jegyezni, arra ott az Anki (Hogyan ne felejtsük el a megtanultakat első, második, harmadik rész). Ha mondjuk a Pimsleur-t csinálod, az pont három hónapig tart. Ennél tovább nem is nagyon érdemes szórakozni ezekkel a tanfolyamokkal. Miért? Már volt róla szó: mert mesterségesek. Hiába próbálják meg bármennyire is visszaadni a valóságot, nem anyanyelvűeknek készült. Márpedig te az anyanyelvű anyagokat akarod majdan élvezni. Hagyd a mesterségest!

Amíg csinálod az alapozó tanfolyamot, lapozz fel néhány szót a szótárban, de ne vidd túlzásba! Láttál egy érdekes szót? Nézd meg. Egy szó állandó jelleggel újra meg újra előjön? Nézd meg. De ne ülj le szólistákat tanulni! Semmi értelme. Miért? Mert ha napi kapcsolatod van az eredeti nyelvvel, a szólisták értelmüket vesztik. Mindig csak azt nézd meg, ami éppen érdekel, vagy ami nem hagy nyugodni! Ez fontos. Ja, ezek a szavak mellesleg sokkal jobban meg is fognak maradni, mintha végtelen szólistákat próbálnál meg bebiflázni. Minőség, hölgyeim és uraim, nem mennyiség!

Vedd meg pár kedvenc könyvedet az adott nyelven (érdemes próbálkozni az egyszerűsített kiadásokkal) és lapozgasd őket. Hopp, nézd már, ezt a mondatot értem! Ne felejtsd el vállon veregetni magad! Ez szintén fontos. 

És persze emellett hallgass amennyi tévét/rádiót/podcastot, amennyit csak bírsz - még ha nem is érted őket. Fontos ráérezni a nyelv zenéjére/intonációjára és az senkinek sem árt, ha megy a háttérben, míg mosogatsz, vagy főzöl, nem? 

Három hónap után bátran kijelentheted, hogy magabiztos kezdő vagy az adott nyelven. Mennyibe fájt a dolog? Mondjuk úgy 30.000 forintba (nagyon rossz esetben, jó esetben kijössz 5.000 forintból), meg úgy 100 óra "tanulásba". A holtidőket (passzív hallgatás) nem számoljuk ide. Többet lehet, kevesebbet nem. 

Ha én ezt csináltam volna, akkor nem egy év alatt érem el spanyolból a középfokot, hanem fél. Két hónap kínai tanulás után azonban már magabiztos kezdőként navigálok a nyelv dzsungelében. És rettentően élvezem. Te is tégy így! Ez a legfontosabb. 

És hogy hogyan tovább? Legközelebb erről lesz szó.

Azt a múltkor már kitárgyaltuk, hogy miért fontos az input. Nem kétséges: amennyiben nem áll rendelkezésünkre elégséges anyanyelvi anyag, úgy kissé nehezebb dolgunk van egy új nyelvet elsajátítani - mondjuk kb. egyenlő a lehetetlennel. Hiába is szeretnék megtanulni Mongolul (pusztán kíváncsiság), annyira elenyésző a hozzá található forrás, hogy ha nem költözöm Ulánbátorba, akkor jó eséllyel soha nem fogom megtanulni. Éppen ezért egy elegáns húzással inkább egy olyan nyelvet választunk, amihez bőven találni forrást. 

A követelmények

Tehát egy nyelv gyors és biztos elsajátításához elengedhetetlen a gyakorlatilag végtelenhez konvergáló forrásanyag - és itt nem csak a tanfolyamokat értem, hanem a könyveket, tévé műsorokat, filmeket, képregényeket, játékokat, mindent, amit anyanyelvűek produkálnak anyanyelvűeknek. Ugyanis ez a hiteles forrás, nem pedig a tanfolyamok. (Félreértés ne essék, ezek tök jó rövidítést adnak, hogy megértsük a nyelvi alapokat, de a világtörténelemben még soha senki nem tanult meg folyékonyan semmilyen nyelven mondjuk a Rosetta Stone használatával, vagy a Pimsleur esetleg Michel Thomas anyagok hallgatásával).

Tehát ott tartottunk, hogy a nyelv rendelkezzen sok forrásanyaggal. Ez nagyobb nyelveknél (angol, orosz, spanyol, kínai, stb.) nem okoz gondot, ezt ki is pipálhatjuk. 

Második számú követelmény, hogy legyenek olyan elérhető anyagok, amik a tisztelt nyelvtanulót érdeklik - mégpedig a célnyelven. Tulajdonképpen ez a leglényegesebb pont. Teljesen felesleges nyelvtanon meg összetett múlt időn meg nyelvvizsgán görcsölni - ha találunk valamit, ami érdekel az adott nyelven, olyan gyorsan fogunk haladni a tanulásban, hogy el sem hisszük majd.

Miért? Mert nem is magával a nyelvvel foglalkozunk, hanem a választott anyagot akarjuk magunkévá tenni - a nyelvtanulás csak egy melléktermék. Hozzátesszük: hasznos melléktermék. De mi nem is ezt akarjuk. Minket az adott anyag érdekel. Nem akarunk megtanulni angolul/kínaiul/oroszul/spanyolul. Mi azt a bizonyos dolgot akarjuk érteni, ami ott van előttünk és a célnyelv titokzatos homálya fedi el szemünk és fülünk elől. Zavaros a dolog? Nézzünk egy példát!

Ahogy én választok anyagot

Először is számba veszem, hogy mi érdekel (általában véve: számítógépek, programozás, technológia, nyelvek, sör, metál zene, rock 'n' roll, utazás, kultúrák, Star Wars, Transformers, basszusgitár, modellezés, anime és manga, megújuló erőforrások, emberi kapcsolatok, online business, önfejlesztés, csinos hölgyek, Harry Potter, számítógépes játékok minden mennyiségben és persze a lista a végtelenségig folytatható) - és ezek alapján kell elindulni. 

Első körben gyorsan körülnézek Google-ben, hogy milyen zenekarok érdekelhetnek az adott nyelven - és már pattintom is befele őket az mp3 lejátszóba (spanyol: Ska-P, Molotov, angol: ezt nem nagyon kell ajánlani, mindenkinek megvannak a kedvencei. Nem fárasztanám a tisztelt nagyérdeműt a saját ízlésemmel), végig szólhat, miközben írok, tanulok, dolgozom, mosogatok, takarítok, szerelek. 

Második lépésben megkérdezem Google urat, hogy a kedvenc filmjeim és sorozataim elérhetőek-e az adott nyelven - esélyes, hogy igen. A "How I met your mother" részeit már rongyosra néztem spanyolul (sajna kínaiul nem találtam meg, nem is hiszem, hogy van). A Harry Potter filmek szintén. Big Bang Theory, Chuck, Heroes, My name is Earl - minden jöhet. 

Harmadik lépésben jöhetnek a könyvek/képregények: szintén Harry Potterrel kezdek, mert könnyen érhető és elérhető. A magam részéről imádom a Star Wars-t és a Transformers-t, így ezekre rögtön lecsapok. A helyi könyvesboltból felmarkoljuk a célnyelvi regényeket (spanyol: Coelho, kínai: Lao-ce). 

Negyedik lépésben jönnek az audiobookok és podcastok: a híresebb könyvek szintén megvannak audio formátumban is a népszerűbb nyelveken. Podcastból pedig aztán nincsen hiány. Csak beírom Google-be, hogy mi érdekel + podcast és már válogatok is a kincsek közül. Angol/kínai/spanyolhoz a legjobbnak pillanatnyilag az englishpod.com, chinesepod.com, spanishpod.com oldalakat tartom. Igaz, hogy fizetni kell (2000 forint havonta az alap csomag), de rettentő jó és profi kialakítású. Ez nem igazán egy témára fókuszál, inkább általános áttekintést ad a nyelvből. Én pillanatnyilag a kínai leckéket nyomatom innen ezerrel (napi 5-6). Ezenkívül lehet még rádiókat keresni, ami engem különösebben nem érdekel, mert nem szeretem a rádiókat. Viszont épp a minap találtam egy TV-s weboldalt, ahol nyelvekre le vannak bontva az adások. Tömör gyönyör. Zúg is egész nap a kínai itt második monitoromon. :D

Nem feltétlenül értünk még mindent - de az anyagok rendelkezésre kell álljanak, hogy mikor odaérünk, csak értük kelljen nyúlnunk. Különben is, egy kicsit mindig feljebb kell tenni a lécet, hogy haladjunk.

Ennyi?

Igen, ennyi. Fontos még, hogy hagyjuk abba a görcsölést. Hallgassuk/olvassuk a dolgokat és élvezzük. Élvezzük. Élvezzük azt, amit értünk, veregessük magunkat vállon, ha felismertünk egy szót, vagy kifejezést. Érdekeljen, hogy mit mondanak, érdekeljen a sztori, akarjuk tudni, mi van a könyv végén, akarjuk összerakni azt a tankmodellt, amihez csak orosz nyelvű leírás van. Megvan? Remek. A világ nyelvtanulóinak 99%-ánál többet tanultál az adott nyelven. 

Nem hiszed? Nézd meg, hogy egy-két-hat hónappal ezelőtt hol tartottál és mennyit értettél az adott nyelven. Most mennyit értesz? Tudod mit? Nem is érdekes. Jól érezted magad közben? Jól szórakoztál? Megtudtál valami újat a világról? Több lettél tőle? Na, látod. Kit érdekel a nyelvtanulás, mikor annyi érdekesebb dolog van nála? Én a magam részéről inkább nézek egy kis My name is Earl-t spanyolul, minthogy tanuljak. Ja, várjunk csak. De hiszen én így is tanulok! De hát én nem is akartam! :D

Ja, majdnem elfelejtettem a legfontosabbat: miután ezt végigolvastad, a következő utad a Google oldalára vezessen és keress olyan dolgokat, ami érdekel az adott célnyelven. Mi a hobbid? Mi a végzettséged? Mit csinálsz szabadidődben? Mi a kedvenc filmed? Mi a kedvenc könyved? Mi a kedvenc zenei műfajod? Keresd meg őket az adott nyelven. Most. Nem öt perc múlva. Nem holnap. Nem hétvégén. Most. Tessék, be is linkelem neked a Google oldalt, hogy csak ide kelljen kattintanod. Aztán csak használd őket. Ennyi. Nincs varázslat, nincs trükk. Jó szórakozást!