Web Analytics

Izgalmas hetek elé nézünk, ám ugyanakkor egy kis visszatekintő sem árt. 

Spanyol:

Összeszorítottam a fogam, és belevágtam a Villám Spanyol középfokú anyag hallgatásába - meglepő módon semmivel nem találom nehezebbnek a szöveget, mint az alapfokú részt (ez így nem pontos - szerintem az alapfokú rész egy idő után kissé eldurvult. Nem tudom melyik szótár szerint számít az alap nyelvképzéshez a második világháború, hitleri elméletek és Sztálin Jóska gaztetteinek tárgyalása - annak ellenére, hogy érdeklődöm a téma iránt, nem tudom hovatenni ennek mibenlétét). Most úgy vagyok vele, hogy minél előbb túl akarok rajta lenni - csak egyszer meghallgatom őket, hogy tudjam, ilyen is van, aztán meglátom, hogy később érdemes-e rá visszatérni. Mindenesetre a szövegek alatt hallható zene meglehetősen elrettentő tényező (számomra). 

Angol:

Tim Ferriss véleménye nagy hatást gyakorolt rám a múlt héten - nem csak az angol tekintetében, hanem úgy általában a nyelvtanulást illetőleg. (Az úr egyébként 5 nyelven beszél folyékonyan, érdemes megnézni a Berlitz-nek készített reklámjait YouTube-on.) Kezdek hajlani afelé, hogy nem futok neki újra és újra az egész nyelvnek teljesen előről, csak hogy biztos legyek benne, hogy mindent tudok. Arra vagyok kénytelen rájönni, hogy nem lehetek lusta - neki kell állni és kitökölni, hogy mi az, amire szükségem van ahhoz, hogy folyékonyan és mindenféle megerőltetés nélkül tudjak kommunikálni. Ehhez meg kell néznem, hogy miben vagyok gyenge, arra referenciát keresni, majd egy módszert, amivel azt tökéletesre polírozom. Nem lehet lustának lenni. Különben csak pazaroljuk az időt. És ettől egyik csodamódszer sem ment meg. Még az Effortless English sem. Noha utóbbi ugyan jó, csak kezdem úgy érezni, hogy nem arra, amire eredetileg ki lett találva (beszédközpontúság). Folytatom, és be is fejezem ennek használatát, de most már sokkal jobban koncentrálok a fent említett dolgokra. Nem akarok éveket eltölteni azzal, hogy elérjem a kitűzött célt (99%-os anyanyelvi angol).

Tetszett ez az írás? Ne felejtsd el megosztani másokkal is!
| More

A bejegyzés trackback címe:

https://otevotnyelv.blog.hu/api/trackback/id/tr521173014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása