Web Analytics

Már egy ideje minden nap rendszeresen használom AJ barátunk Effortless English anyagát, jelenleg a 4. leckénél tartok, ahol már kezdenek előfordulni használható dolgok és már nem annyira könnyű. Szerencsére. Azonban közben feliratkoztam az úriember hírlevelére is, amiben felhívta figyelmemet a kiejtésre.

Persze ez minden nyelvtanulónál központi téma, csak valaki magasról tesz rá, mert hogy minek. Azonban Lomb Kató felhívja a figyelmünket arra, hogy érdemes már nyelvtanulásunk legelejétől kezdve odafigyelni a kiejtésre - miután megszoktuk, már úgyis magától fog jönni és később nem lesz vele gondunk. Míg ellenben ha csak egy idő után akarnánk korrigálni helytelen kiejtésünket, sokkal nehezebb dolgunk lenne.

Szóval AJ elregélte, hogy sok-sok kiejtés és akcentus-oktató anyaggal találkozott már, de hogy egyik sem volt az igazi. Ellenben egyet talált, ami mégis használható, nevezetesen ezt. Meglestem a dolgot - Ann Cook kedélyesen magyaráz az akcentusról és a kiejtésről (figyelem, nem ugyanaz a kettő!), majd rengeteg gyakorlat is van - a történet négy cd-s, jár hozzá könyv is. A cd-ket persze érdemes többször meghallgatni és mindennap gyakorolni egy kicsit - állítólag 15-20 perc már jónak számít. Hogy mennyi időn belül? Azt ráhagyom az Ausztrálokra eldönteni - ha majd állandóan azt kérdezgetik, hogy amerikai vagyok-e, akkor tuti jó a módszer. Mindenesetre beépítem a napi menetrendbe. Egy pár hét múlva pedig összefoglalom a tapasztalatokat.

Tetszett ez az írás? Ne felejtsd el megosztani másokkal is!
| More

A bejegyzés trackback címe:

https://otevotnyelv.blog.hu/api/trackback/id/tr49938363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KGX 2009.02.17. 13:28:51

"Azt ráhagyom az Ausztrálokra eldönteni - ha majd állandóan azt kérdezgetik, hogy amerikai vagyok-e, akkor tuti jó a módszer."

Ilyet egyhamar szerintem nem fognak kérdezni egy 'kinnszülöttől'.

[balint] 2009.02.18. 01:02:47

Erre rácáfol az első napom a suliban, mikor az ismerkedésnél két srác is megkérdezte, hogy amerikai vagyok-e. Persze nem mentünk bele semmiféle komolyabb dumálásba, onnan már bizonyára levették volna a témát. De kezdésnek mindenképpen jó volt. (ez az AAT-től független volt).

A cél, hogy a bennszülöttek minél később "jöjjenek rá", hogy nem anyanyelvűvel van dolguk. Vagy ha lehet, akkor rá sem jöjjenek. Ismerek ilyen embert, innentől fogva alapként kezelem a tényt, hogy elérhető ez a szint. A hogyan már más kérdés.
süti beállítások módosítása