Web Analytics

A második leckében ismét egy párkapcsolat van a középpontban. Ami érdekes, hogy az első szinttől eltérően nem az Audio részben felolvasott levél szerepel a Mini-Story-ban - a levélben egy magányos nő kéri segítségét egy párterapeutától (szép szó), majd az válaszol is rá, ismét csak hasznos kifejezések tömkelegét zúdítva ránk. Az MS végén újra elmondja a történetet, ám a kulcs-kifejezéseknél megáll és elmondja kétszer, és megvárja, hogy elismételjük utána. 

Maga a MS Julia Roberts-ről szól és annak tönkrement kapcsolatáról - noha valószínűsíthetően fiktív a dolog, azért érdemes megfigyelni, hogy általában ismert szereplőket használ a mentor példaként, nyilván ez is része a könnyebb érthetőségnek, a biztos pontok megadásának. 

A kommentár részben ismét AJ Hoge személyes véleményét hallhatjuk néhány párkapcsolati dologról, míg a Point of View sztoriban a múlt idő, a befejezett jelen és a jövő idő szerepel.

Megint kb. napi 1-1,5 órát szántam a szövegek hallgatására (egy teljes héten keresztül), majd szombat és vasárnap megpróbáltam visszamondani a történeteket, beleszőve az új kifejezéseket. Meglepően érdekes feladat és határtalanul hasznos (micsoda alliteráció!) - csak javasolni tudom. Ha lehet, hangosan tegyük mindezt (csukott ablaknál)! 

Érdekes volt megfigyelni, hogy a megtanult új kifejezésekbe milyen sokszor belebotlottam az angol kommunikáció során (ideértve mondjuk azt is, hogy este néztem egy filmet és szerepelt benne pl. a bow to... kifejezés, vagy éppen a bottom line. Eddig ezekre fel sem figyeltem, ám most már, hogy értem és tudom őket, szembe jönnek a hétköznapi szövegekben, a mindennapi életben. Furcsa. Egyúttal remek is. Így élvezetes nyelvet tanulni.

Az Effortless English-ről szóló többi bejegyzés itt olvasható.

Az eredeti Effortless English anyagot ezen a linken tudod megvenni, aki megpróbálná, ossza meg velem is tapasztalatait. Jó tanulást! 
 
Tetszett ez az írás? Ne felejtsd el megosztani másokkal is!
| More

A bejegyzés trackback címe:

https://otevotnyelv.blog.hu/api/trackback/id/tr221003368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása