Web Analytics
A mai napon befejeztem a Pimsleur kurzust - mind a  90 leckét meghallgattam/megtanultam. Még némi finomítás és újrahallgatás ráfér pár leckére, de a törzsanyagot elsajátítottam. Ezek után már nincs semmi szótárazás, egyszerűen csak minél többet fogom hallgatni a leckéket, ezzel megteremtve az "idegennyelvű környezetet" magam köré. 
 
Gondolkodom rajta, hogy a leckék elején található párbeszédeket összevágom egymás után és azokat fogom folyamatosan hallgatni, hiszen így valós párbeszédeket tanulhatok folyamatosan. Nem is gondolkodom, megcsinálom. Minden lecke előtt van egy 1 perces dialógus (kétszer egymás után), ez szintenként 60 percet jelent, ami összesen 180 perc párbeszéd. Ezt szépen feltolom az mp3 lejátszóra és orrvérzésig hallgatom őket. Jó taktikának tűnik egy részt egymás után sokszor meghallgatni - egészen a teljes megértésig, míg reflexből jönnek már a válaszok.
 
Még hátra van a spanyol plusz, ami további 10 leckét jelent, ezt a következő hét folyamán letudom, valamint a három szint olvasási részét - ez kb 3 órát jelent még, azaz a következő héten napi 2 órát kell foglalkoznom még a Pimsleurrel. De ezek után elmondhatom, hogy rendelkezem az alapokkal (amit meg akarok támasztani még különböző programokkal, ezekről a héten fogok még írni), ezek után már csakis valós szituációkban szeretném gyakorolni a nyelvet - podcastok aktív hallgatásával, videók nézésével, könyvek olvasásával. Ezek beszerzése folyamatban van, valamint fel kell kutatnom pár anyanyelvűt (lehetőleg jó lenne dél-ameriaki, mert a spanyol akcentus nekem annyira nem tetszik), akikkel társaloghatok. Ezeknek módozatai kibontakozóban vannak, sőt, már nagyjából azt is sejtem, hogyan fogok folyékony nyelvtudást elérni belátható időn belül. A részletekről később. Addig is, tanulásra fel! 
Tetszett ez az írás? Ne felejtsd el megosztani másokkal is!
| More

A bejegyzés trackback címe:

https://otevotnyelv.blog.hu/api/trackback/id/tr12929522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Charybdis 2009.02.13. 12:44:52

Helló!

Erről a kurzusról beszélsz? www.pimsleurapproach.com

Mert jó sok oldal hirdeti magáról, hogy ő Primsleur módszert használ, de ezek szerint van egyetlen hivatalos oldal? Ez a módszer jogvédett, vagy mondhatja bárki ingyen, hogy ő Primsleur módszerrel tanít?

A linkelt oldalon az angol kurzus csak bizonyos nyelveket beszélőknek van, pl. "English for Arabic speakers", de "English for Hungarian speakers" nincsen. Akkor hogy válasszak ezek közül?

[balint] 2009.02.17. 00:38:38

Helló,

A Pimsleur a Simon and Schuster tulajdonában van, tudtommal bárki csak úgy nem használhatja (www.pimsleur.com/).

Sajna magyar tényleg nincsen. Más oldalról kell megfogni a dolgot, Angolul nem lehet pimsleur-ül megtanulni. Hacsak nem tudsz tökéletesen Franciául, Németül, Japánul esetleg Spanyolul. Azt hiszem ezekre a nyelvekre létezik az Angol kurzus.
süti beállítások módosítása