Web Analytics

Spanyol:

Annak ellenére, hogy elég gyászos teljestítményt nyújtottam időileg, minőségi fejlődést, mondhatni ugrást hajtottam végre. Elegánsan bemutatva a "bevett gyakorlatnak", miszerint addig nem kezdünk társalgásba, verbális kommunikációnk gyakorlásába, míg egy adott szintet  meg nem ütünk, úgy gondoltam, hogy mégis így fogok tenni. Már csak azért is, mert kínálkozott a remek alkalom: a jószerencse összehozott itt Perth belvárosában egy Spanyol lánnyal. Kihasználva az alkalmat, letámadtam mindegy 800-1000 szóra rúgó tudásommal, hogy legyen kedves segítsen belőlük összefüggő, mi több, értelmes szövegeket alkotni. Cserébe jómagam az angolját lektorálom.

Még öt hónapot van a városban - ennyi idő alatt el kell jutnom a magabiztos, folyékony (ha nem is tökéletes) társalgásig. Megvan a cél. Ennek érdekében kissé lejjebb vettem az egyéb irányú tanulmányokat (passzív szövegértés növelése), és minden erővel az aktív részre gyúrok. Jelenleg a Kreatív Spanyol anyagával szemezgetek. Akár működhet is, most, hogy már van egy bizonyos tudásom. Mind a Kreatív Spanyolról, mind a nyelvcseréről szeretnék még bővebben értekezni ehelyütt. De mindent csak sorjában. 

Angol: 

Annak ellenére, hogy nem vagyok anyanyelvű angol, bátran kijelenthetem, hogy egész jól bírom a nyelvet, de nem szeretném feladni a fejlesztését. És a Spanyol hölggyel folytatott beszélgetéseim során meglehetősen erősen kell figyelnem a hibáira, hogy kijavíthassam, így jómagami is fejlődök. Persze azért az Effortless English továbbra is fut, de szemezgetek a Learn Real English-el is (ne tessék megijedni a weboldaltól és a rajta található arcoktól!), ezek kivégzése után azonban már nem akarok semmiféle ilyen tanfolyammal szórakozni. Hogy hogyan tovább? Majd kiderül. 

A táblázat pediglen: 

Tetszett ez az írás? Ne felejtsd el megosztani másokkal is!
| More

A bejegyzés trackback címe:

https://otevotnyelv.blog.hu/api/trackback/id/tr161217022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.