Web Analytics

Tegnapi kis igeidős kirohanásom a jelek szerint elég nagy port kavart háztáji kis fórumunkban, mindenesetre most már elmondhatom, hogy önző módon csak mások nézőpontját szerettem volna kiprovokálni.

Először is: szeretném mindenkinek megköszönni, aki vette a fáradságot és megosztotta velem/velünk gondolatait.

Másodszor: igen hasznos volt számomra végigolvasni a kommenteket és rájöttem, hogy mindenkinek igaza van. Akiktől kaptam meleget: nagyon köszönöm, jól esett. Akiktől kaptam hideget: szintén nagyon köszönöm, mert rengeteget tanultam belőlük. A legfontosabb nyereség: rájöttem, hogy milyen fontos tisztelni a nyelveket. Igaz, hogy nem értek teljesen mindent az angolból, de nem mondhatom rá, hogy ez „sz@r” vagy „felesleges”. Furcsa módon egészen megváltozott az angolhoz való hozzáállásom – elfogadom olyannak, amilyen és úgy próbálom meg minél magasabb fokra fejleszteni. Azt hiszem ezzel magamnak teszek szívességet. Ugyanez vonatkozik természetesen a többi nyelvre is.

Külön köszönöm –CS- barátomnak, hogy távollétemben megválaszolt pár dolgot. Egy-két gondolatot szeretnék még közzétenni, mintegy összefoglalni a blog lényegét pár szóban, azoknak, akiket érdekel, de nem akarnak visszaolvasni 3 hónapnyi posztot.

Az „Öt év – öt nyelv” projekt valójában egy kísérlet, amiben a magunk házi módszereivel keressük a választ arra a kérdésre, hogy miként lehet minél hatékonyabban elsajátítani egy adott nyelvet, melyhez a 21. század találmányait hívjuk segítségül. Noha királyi többest használtam, valójában az Öt év – öt nyelv szerkesztősége egyszemélyes.

Amolyan hobbi, melynek jegyzetei erre a blogra kerülnek fel – remélhetőleg sokak örömére, ne adj isten, okulására. Semmi véresen komoly, egyszerűen szórakoztató időtöltés. Mert egy dolgot már biztosan megtanultam: legfontosabb, hogy élvezzük, amit csinálunk. Egy dolog még ide, csak úgy zárójelbe: saját, önfejűségem miatt nem szeretem a „hogy nem lehet” nézőpontot – mérnöki szemléletem engem is a „hogyan lehet” keresésésre sarkall. És minthogy mindenki különböző, nem feltétlenül ért majd egyet az itt leírtakkal. De hát így kerek a világ (vagyis a Föld).

Mégegyszer köszönöm mindenkinek a kitüntető figyelmet és segítséget!

Tetszett ez az írás? Ne felejtsd el megosztani másokkal is!
| More

A bejegyzés trackback címe:

https://otevotnyelv.blog.hu/api/trackback/id/tr791150200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamas88 2009.05.29. 07:57:30

Kedves mérnök szemléletű Úr!

A Föld nem kerek, de ég nem is ovális mivel a Föld az egy _test_.

Egyébként egyetértek ;)